.
.

Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola étkező bővítés
Budapest XII, 2016-2017

MEGBÍZÓ

Világi Zsidó Iskola Alapítvány

ÉPÍTÉSZ

Z. Halmágyi Judit és Göcsei Sándor

SZAKTERVEZŐK

Statikus: Kovács és Kovács Stúdió Kft. Kovács István
Épületgépész: Zolcontact Kft Bukta Zoltán
Elektromos: ZonePlan Kft. Kapitor György
Tűzvédelem: Bársony Antal

KIVITELEZŐ

Köblös Csaba

FÁZISOK

Statikus: Kovács és Kovács Stúdió Kft. Kovács István
Épületgépész: Zolcontact Kft Bukta Zoltán
Elektromos: ZonePlan Kft. Kapitor György
Tűzvédelem: Bársony Antal

BRUTTÓ TERÜLET

107 m2

A telek a János-hegy északkeleti lábánál, a Budakeszi út mellett, már teljesen beépült környezetben fekszik. A terület északkeleti irányban lejtős, a környező telkek különböző korú és jellegű épületekkel szabadon állóan beépítettek. Az terepszintről a budai dombok és Hármashatárhegy látványa ragadható meg.
A telek nyugati részén gyermekotthon működik egy három épületből álló együttesben, önálló gyalogos és szgk. bejárattal, belső kerítéssel leválasztva. A bővítendő épületegyüttes 1995 körül készült Virág Csaba építész tervei alapján, mára a Budakeszi út egyik meghatározó épületévé vált. A kupolás központi aula térhez összekötő folyosóval csatlakozik keletről a négyszintes általános iskola nyugatról a szintén négyszintes gimnázium és délről a tornaterem tömbje. Az épület korának megfelelő állapotú, megfelelően karbantartott és üzemeltetett. Főbejárata gyalog és gépkocsival a Budakeszi út felől nyílik.
A tervezett bővítés a keleti általános iskola alagsori szintjén lévő étkezőt érinti. Az iskolának a jelenlegi 170 m2-es fogyasztótér kapacitása a létszám növekedése miatt már nem elegendő, a 140 m2-es konyhaüzem kapacitásában még van tartalék, így a fogyasztótér növelése szükséges. A meglévő épületen belül felhasználható terület nincs így az épület melletti területen való bővítés az egyedüli megoldás. Az épület folyosókkal összekötött tömbös szerkesztését folytatva, nyaktaggal kapcsolunk egy újabb földszintes elemet a meglévő kompozícióhoz. Szerencsére az építési helyen belül még lehetőség van a meglévő fogyasztótérhez közvetlenül kapcsolódó elhelyezésre az épület keleti oldalán, kilátással a Hármashatárhegy felé.
A diagonális szerkesztésű tömb merőleges homlokzati síkjai által kijelölt, az épülettől elvágott háromszög alak elegendő területet kínál a tervezési program szerinti funkciónak. A bővítmény aulához hasonló szög billentése lehetővé teszi az épület melletti zsírfogó további működését és ráfordítja az épületet a kívánt látványra.
Megjelenést tekintve a tervtanács véleményére is támaszkodva az épület az iskola előtti támfalrendszerhez hasonuló látszóbeton talapzatból kinövő naturális üveg test. A homlokzat elé feszített huzalokra növényzet futtatható fel.
Az épületet körülfogó járda bővítéssel elzárt szakaszán minimális gyalogos forgalom volt, amit a bővítmény előtt vezetett új kerti úttal váltunk ki.